Még mindig… (részlet)

Szerző: | 2021.05.11.

 

Még mindig el nem múlóan érezlek és tudlak. Még mindig el nem múlóan vágylak. Emlékezem. Emlékezem Rád, az illatodra, a mosolyodra, a csókodra. Az ígéreteidre. A be nem tartott ígéreteidre, amiket én nem elhittem, hanem megjegyeztem.

Még mindig látom szemedben a felgyúló fényt, ahogy megláttál. Hallom szavaid, melyben köszönted, hogy vagyok Neked. Olvasom soraid, melytől lángra gyúltak a szavak. Szavak, melyek oly keveset mondtak, mégis oly sokat jelentettek nekünk. Hittük Őket. Hittük az álmokat, a vágyakat. Kéz a kézben hittünk. Hittük, hogy legyőzhetetlenek vagyunk. Mert mi, MI vagyunk.

„Bár lennék még szabad…” suttogtad. Az vagy, feleltem. Szabad vagy. Általam, velem, nekem. Szabad, mert bár a testet börtönbe lehet zárni, a lélek mindig kiszabadul. Csukd be a szemed, mondtam. Emlékszel? Becsuktad és OTT voltál. Ott voltál velem, ahova mindig is vágytál.
Még mindig ott vagyunk. Ott maradtunk. Túl az Óperenciás tengeren, túl hegyeken-völgyeken. Ahol a szivárvány a földig ér.

Még mindig el nem múlóan érezlek és tudlak. Tudom, hogy rab vagy. Rabja vagy a saját félelmeidnek, veszteségednek, elvárásaidnak. Rabja vagy az életednek. Rabja vagy az életemnek. Mert még mindig érezlek és tudlak….

Szeretettel:

Ács Krisztina

Iratkozz fel!