A minap beszélgettem egy fiatal lánnyal. Arról mesélt, hogy az ötvenes éveiben járó szüleit mennyire sajnálja, mert nem élnek csak léteznek. Minden megoldásra van egy problémájuk, nem tudnak örülni semminek sem, nem értik, hogy hogyan lehet felszabadultan élni. Állandóan fáradtak, rosszindulatúak, elhanyagolják magukat és a környezetüket. Attól retteg, hogy Ő is ilyen lesz, mert bár van saját élete, már rég nem él otthon, van hobbija, munkája, szerelme, célja és tervei, ahányszor a szüleihez megy, Ők megpróbálják Őt lehúzni és a maguk szintjére süllyeszteni. Egy mondattal, meg nem értéssel, egy rosszalló pillantással.
Miközben Őt hallgattam eszembe jutott, hogy többször volt szerencsém pár órát ejtőernyősök között tölteni. (Hölgyeim, ha legálisan akartok férfi popókat alulról csodálni, javaslom, hogy heveredjetek ki egy reptérre… ) Csak feküdtem a fűben és bámultam Őket. Rettegéssel, de csodálattal. Férfiak és nők, magyarok és külföldiek, akiket egyetlen egy dolog hajtott, a kaland, a szenvedély. Néztem az arcukat, amikor landoltak és hónuk alatt az ernyővel sétáltak vissza. Milyen csoda, milyen elégedettség, milyen boldogság tükröződött rajtuk…
Mennyire más életet él az, aki kimerészkedik a négy fal közül és mer élni, mer kockáztatni.
Mennyi élmény, csoda várja a világban! Mennyire más életet él az, akinek van hobbija, szenvedélye, célja. Legyen az bármi. Nem kell sziklát mászni, motorozni vagy kiugrálni négyezer méter magasból, de lehet sétálni, színházba menni, úszni vagy táncolni. Lehet bográcsozni a barátokkal, szabadulószobába menni, vagy egyszerűen megélni a mindennapokat.
Hányan mondják, hogy ehhez én már túl öreg, fáradt, kövér, sovány, alacsony, magas, szegény (stb.) vagyok?! Hányan szűkülnek be a munka-otthon kettősségébe? Nyilván sokkal könnyebb otthon maradni, nem nyitni a világra. Könnyebb, kényelmesebb… Mennyivel egyszerűbb megvetni azokat, akik tesznek magukért, tanulnak, fejlődnek, kockáztatnak?!
Mennyivel egyszerűbb irigykedni, köpködni rájuk a fotel biztonságából. De valóban ennyi csak az élet? Ha már kaptunk egy lehetőséget élni, nem pofátlanság nem élni vele? Nem kell nagy dolgokra vágyni és végrehajtani.
Vannak dolgok, amikhez pénz sem kell.
Egy kettesben tett esti séta a párunkkal, egy könyv elolvasása, kocogás a parkban, csillagnézés éjszaka… Egy kis kaland, egy kis eltérés a megszokottól, hogy a lelkünk szeressen bennünk élni. Mindennapi örömünket add meg nekünk ma!
Te mit teszel a lelkedért?
