Az elmúlt héten három olyan harmincas, gyönyörű, okos és szenvedélyes nő járt nálam, akik ugyanazzal a problémával szembesültek egymástól függetlenül. Mindhárman találkoztak a FÉRFIVAL, aki felkeltette bennük a vágyat, az izgalmat, érzéseket keltett a szívükben. Minden jól és szépen indult, a férfiak lubickoltak a figyelemben, a szenvedélyben, a kalandban a nem várt ajándékban, aztán megijedtek.
Mindhárom férfi fél szeretni.
Előre aggódnak a jövőn, mi lesz, ha sérülni fognak, mi lesz, ha ez a kapcsolat sem sikerül, mi lesz, ha sírás lesz a vége. Nem mernek, nem akarnak szeretni és szeretve lenni. Sajnos azt kell, hogy mondjam, ez egy általános jelenség. Félnek az emberek a szeretettől, miközben arra vágynak leginkább.
A szeretet mindenhol ott van. Az aggodalomban, a gyászban, a féltésben. Az örömben, a nevetésben. A vágyban, a várakozásban a szexben. Az ételben, amit megeszünk, az italban, amit megiszunk. A kedvenc zenénkben, a filmekben, melyeket oly sokszor megnézünk. A napsütésben, az esőcseppekben. Mindenben.
Nem tudunk szeretet nélkül élni.
Attól, mert nem engedünk neki, a szeretet átölel bennünket. Dörömböl, hogy engedjük be. A szeretet a másik szemén át olyannak lát bennünket, amit nem hiszünk el, sokszor nem is tudunk magunkról. Szépnek. Jónak. Okosnak. Viccesnek. Kedvesnek. Szexinek. Esendőnek. Gyengédnek. Szeretnivalónak.
Ne mi akarjuk eldönteni, hogy milyennek lássanak! Ne mi akarjuk eldönteni, hogy ez úgy sem lesz jó! Miért ne lenne? Ha megértjük, hogy a szerelem mindig ajándék, bármi is a vége, akkor mindegy mit hoz a jövő, hiszen, addig is birtoklunk valamit, ami sokaknak nem adatik meg: a SZERELMET.