Mindig, amikor azt mondom, hogy a szerelem döntés kérdése, heves vitát váltok ki, hiszen mindenki azt feleli, ez nem igaz, a szerelem egy érzés. Ez valóban így van, nem lehet eldönteni, hogy beleszeretünk e valakibe vagy nem, nem irányíthatjuk aggyal az érzéseket. De azt, hogy nyitottak vagyunk-e a szerelem érzésére, azt, hogy hagyjuk-e, hogy valaki, bárki személyében betoppanjon az életünkbe, már döntés kérdése.
Sokszor évekig elbújunk egy régi szerelem kalitkájában, önmagunkat sajnálva, hogy nem vagyunk viszontszeretve, elvesztettük a szerelmet…reménykedünk, hogy visszakapjuk, hisszük, hogy ő is szeret csak valamiért nem lehet velünk. Biztonságot ad az érzés, mert addig sem kell nyitnunk más felé, addig sem kell kitennünk magunkat egy újabb csalódásnak, fájdalomnak, veszteségnek. Olyan jó megbújni a fájdalom kényelmes melegében, miközben fennen hangoztatjuk, hogy vágyunk egy új szerelemre. De nem teszünk érte semmit, csak szomorkodunk, gyászolunk és önsajnálunk. Mennyi elpazarolt év, mennyi elpazarolt boldog pillanat lehetősége!
Aztán, ha úgy döntünk, hogy elég, ha tényleg akarjuk a változást, vesszük észre, hogy már nem a szerelem volt a lényeg, hanem az az érzés, amit a hozzá kapcsolt személy kiváltott belőlünk. És elkezdünk az érzésre koncentrálni. Magunk is meglepődünk, hogy egyszer csak Valaki betoppant úgy és akkor, olyan formában az életünkbe, ahogy nem vártuk, nem reméltük. De ott van. Újra és újra, bebizonyítva azt, hogy a szerelem érzése állandó, csak a személy változik.
És megint döntenünk kell, hagyjuk, hogy elvarázsoljon és elvigyen, vagy a múlt emlékei miatt elmenekülünk, ezáltal védve magunkat az újabb esetleges fájdalomtól. Döntés. Mert senki sem garantálja, hogy ennek a szerelemnek örökös tagsága lesz, de vallom, hogy a szerelem mindig ajándék, bármi is a vége.
Ha a szerelem mellett döntünk egyszer csak azt vesszük észre, hogy a boldogság kicsiny madara beszáll hozzánk a nyitott ablakon és csak nekünk csiripel…megint dönthetünk úgy hogy sikítozunk, de dönthetünk úgy is, hogy a kezünkbe vesszük és rácsodálkozunk mennyire törékeny….törékeny, pici, de adott pillanatban csak a miénk és nagyon kell rá vigyáznunk, hogy épségben megmaradjon, ne féljen tőlünk, de legfőképpen mi ne féljünk tőle!
