„Túl drága voltam neki, ezért lecserélt egy olcsóbbra…”
Ez a mondat egy vendégemtől származik, mely egy beszélgetés során hangzott el a héten.
Érdekes, talán megdöbbentő mondat, de mindenképpen elgondolkodtató. A beszélgetés témája az életben történt árulások voltak, melyek lehetnek barátságok, szerelmek, munkatársi és egyéb emberi kapcsolatok. Az, hogy egy egy kapcsolat idővel véget ér, ahogy mondani szoktam, lejár az ideje, természetes folyamat. Nem tarthat ki minden szerelem, barátság, munkatársi kapcsolat az idők végezetéig. Néha búcsúzni kell, hogy jöhessen az újabb, a másfajta érzelem az életünkbe. A lezárás hogyanja a nem mindegy. És itt még hozzátenném, hogy a miértje is fontos. Azért ér véget, mert egyszerűen így alakul, vagy azért, mert elárulnak minket? Elhagynak, kidobnak önös érdekből, esetleg egy másik kapcsolatért?
Ha úgy dönt valaki, hogy elárulja azt az embert, aki bízik benne, aki szereti, aki tiszteli, akkor kutya kötelessége utána jól csinálni azt, amiért felrúgta ezt a köteléket. Ha egy új szerelem miatt kilép, akkor tanuljon az előző kapcsolat hibáiból és próbáljon meg mindent megtenni az új kapcsolatáért. Ha egy új lehetőség, pénz, karrier miatt árulja el a társát, barátját, főnökét, akkor tegyen meg mindent, hogy az új helyén megállja a helyét, keressen sokkal több pénzt, csináljon íves karriert, tanuljon, képezze magát, legyen felszabadult, hiszen ez volt a cél, nem? Ha egy barátságot árulunk el, akkor legalább tiszteljük a múltat annyira, hogy nem beszéljük ki a másikat és nem próbáljuk a lelkiismeretünket azzal csillapítani, hogy valótlanságokat állítunk a másikról.
Egy emberről sokat elárul, hogyan zárja le a kapcsolatait. Ha meg akarsz ismerni valakit, akkor ne azt figyeld, hogy mit mondanak róla mások, hanem azt halld meg, Ő hogyan beszél másokról.
Nyilván senki nem lát a jövőbe, nem tudhatja, hogy a végén megérte e az árulás. Ha mindenki biztosra menne, akkor sokkal több lenne a szakítás, az új munka, a nyitottság mások felé. De azt kutya kötelességünk megtenni, hogy magunkból a legjobbat hozzuk ki. Ha feláldozzuk a múltat a jövő kedvéért, akkor tegyük ezt meg a legjobb tudásunk szerint. Mert egyébként az egész nem lesz más, mint az ego játéka, mely értékes kapcsolatokat tesz tönkre. Így a másik vesztesége értelmetlen lesz. Sokszor beszélgetek olyan személyekkel, akik átléptek önmagukon, a félelmeiken és csodás új életet élnek. Ezekben az esetekben mindig bebizonyosodik, hogy a helyzet, melyből kiléptek már nem segítette Őket, nem volt ott többé helyük. Azontúl, hogy jól csinálják azóta, amit csinálnak, még egy emberi gesztust is gyakorolnak. Hálásak a múltnak, mert a múlt segítette Őket a sikerhez, a gazdagsághoz, az új szerelemhez. Bármihez, akármihez, amit jobban csinálnak, mint annak idején. Boldogabbak, sikeresebbek, gazdagabbak, tartalmasabb életet élnek így. Ha nem így van, akkor a fenti mondat jellemzi Őket. Ugye milyen rossz gondolat?
