Egy kapcsolathoz mindig két ember kell. Kettő. Mint a társasjátékban. Ott sem játszhatsz egyedül. Kevés, hogy Te szeretsz. Kevés, hogy Te akarod Őt. Kevés, hogy Te mindent odaadnál, feláldoznál, kockáztatnál érte. Mindez kevés, ha Ő nem akarja. Nem akarja, mert nem szeret. Mert fél. Mert családos. Mert lelkileg nem érett. Mert lusta. Mert nem izgatod eléggé. Mert hazudik. Mert csak fellángolás volt. Mert..Mert.. Mert…Mindegy, hogy miért nem. Ha a másik nem akar Téged, nem lesz belőle kapcsolat. „Én szeretlek, de…” „Én akarlak, de….” „Én vágyom Rád, de…” Az életben nincs „de”… A szerelemben nincs talán. Vagy megélem az érzéseket vagy nem. Ha nem, akkor valami, bármi, akármi erősebb a másik iránt érzett vonzalomnál. Nem szerelem, hanem vágy. Nem hit a másikban, hanem kifogás.
Ha a másik nem akar kapcsolatot, szenvedj, sírj, toporzékolj. Adj időt az időnek, hogy gyógyítson. Aztán egyszer azt veszed észre, hogy, mint a dalban írják, bekövetkezik: „Egy más szoba , egy más személy, ki felragyog a kedvemért…”
Engedd, hogy Valaki, Érted ragyogjon fel, aki kapcsolatot szeretne veled. Kifogások nélkülit. Igaz kapcsolatot, legyőzve az akadályokat. Mert egy boldog, beteljesedett szerelemhez mindig két ember kell. Kettő.
