Egy fővárosi piac egyik üres asztalánál lepakoltam a táskáimat és vártam, hogy a Szimpatikus lefussa még a szokásos köreit. Akik ismernek tudják, hogy alapjáraton utálok vásárolni, legyen szó bármiről.
Amíg ott ácsorogtam volt időm megfigyelni az embereket. Volt, aki talpig „kisestélyiben”, gyönyörűen belőtt frizurával, csodálatos sminkkel vonult végig a placcon, volt, aki igénytelen szöszmösz macinaciban, csoszogva vonszolta magát. Két véglet…
Egyszer csak letelepedett mellém egy apuka két kisgyermekkel, egy nyolcéves forma kisfiúval és egy pár évvel fiatalabb kislánnyal. Várták anyukát, aki még elszaladt valamit beszerezni.
A gyerekek nem maradtak sokáig nyugton, hiszen éppen ezért gyerekek, hamar megunták, hogy szépen üljenek a kemény, kényelmetlen asztalon. Apuka miközben a telefonját nyomkodta, először próbálta őket egy-egy odaböffentett szóval fegyelmezni, majd, amikor tudatosult benne, hogy ez nem megy, elkezdett játszani velük. Mi mást játszhattak volna egy piacon, mint piacosat?
Viccesen, félhangosan elkezdte Őket árulni.
„Eladó két rossz gyerek, most akciós áron vihetőek”!
„ A fiú tíz forint, a lányt már nyolcért odaadom!”
„A fiú lusta, szemtelen, mindig kiönt valamit a szőnyegre!”
„A lány sokat hisztizik és fél a sötétben!”
Hosszú percekig folytatódott a „játék”. A gyerekek ugyan nevettek, szerencsére még nem fogták fel, hogy apuka hogyan ássa alá a jövőbeli önbizalmukat. Hogyan élezi ki a játékot kizárólag a rossz, negatív tulajdonságaikra. Valószínűleg nem tudatosan tette, valószínűleg nem tanították meg neki sem gyermekkorban, hogy hogyan szeresse és értékelje önmagát.
A gyerekek csak örültek, hogy apuka végre játszik velük, nevettek és egymásra licitálva kezdték mondani a szerintük rossz tulajdonságaikat, hogy azt is kiabálja ki az általuk istenített személy a nagyvilágnak.
Nagyon elszomorodtam és beszálltam a játékba. Odaszóltam apukának, hogy én szívesen megveszem Őket, csak kérem, hogy kezdje el sorolni a jó tulajdonságaikat is. Hogy miért lehet Őket szeretni, miért lehetek hálás és büszke, ha az enyémek lesznek. Mert ilyen csodaszép kislányt és kisfiút nagyon ritkán lehet látni. Apuka ledöbbent és hirtelen válaszolni sem tudott. Ekkor érkezett meg felmentő seregként a felesége és a gyerekek örömmel újságolták neki, hogy a néni meg akarja Őket vásárolni. Elindultak és én hosszasan néztem utánuk. Apuka újra belemélyedt a telefonjába, anyuka vitte a szatyrokat, a kisfiú pedig fogta a kishúga kezét.
Nem akarok tanulságokat és bölcsességeket írni a történethez. Egyszerűen nincs hozzá kedvem. Aki érti, úgyis érti…