„Nem az az igazi, akivel le tudsz élni egy életet, hanem az, aki egy életen át hiányzik…” – avagy egy keddi beszélgetés margójára…
Történetünk messzi évekre nyúlik vissza.
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy házaspár, akik hosszú ideje szerették egymást. Született két gyermekük, építgették az életüket. Tíz év együttélés után vették észre, hogy a házasságuk kihűlőfélben van, a szürke hétköznapok, a munka, a gyerekek körüli teendők bedarálták Őket. Nem beszélgettek, fáradtak és türelmetlenek voltak, a szeretkezések száma is egyre ritkult.
Ebben a homályos állapotban a férj először csak felfigyelt, majd halálosan beleszeretett a kolléganőjébe. A kolléganő pár évvel volt fiatalabb a feleségnél, mosolygós, egyedülálló, izgalmas nő volt. És ami a legfontosabb: istenítette a férfit.
Megkezdődött a bujkálás, hazudozás, lelkiismeret-furdalás, majd a lebukás utáni nagy kérdés: merjen-e a férfi új életet kezdeni, vagy maradjon a családjával? Az utóbbit választotta.
A Nő sírt, összeomlott, de tiszteletben tartotta a Férfi döntését. Ő csak második lehet. Otthon kisimultak, úgy-ahogy rendbe jöttek a dolgok. A férfi megtanulta újra szeretni a feleségét, a feleség pedig megpróbált a megtiport nőiességével együtt élni. Egyikük sem volt igazán boldog, hiszen a férfi lelke a szeretőnél maradt, a feleség pedig magában hordozta a megcsalt szív fájdalmát.
Éltek, éldegéltek, a gyerekek nőttek, amikor a feleség megismerkedett egy férfival. Nem volt szerelem első látásra, de minél több időt töltöttek együtt, annál inkább érezték: EZ AZ! Szerelem, szenvedély, bujkálás, lelkiismeret-furdalás, szakítás, békülés, sírás, örömkönnyek.
Egy baj volt a sok közül: az a férfi is családos volt. Megtehetik-e, hogy válnak, megteheti-e a nő, hogy az új férfit választja, amikor a férje annak idején mellette döntött. Hogy legyen, mi legyen? Megérdemlik-e a boldogságot, megérdemlik-e az új élet esélyét.
Úgy döntöttek, hogy nem. Szakítottak. Teltek múltak az évek, de nem tudták elfelejteni egymást. A sors újra és újra egymás útjába sodorta Őket, de Ők ellenálltak. Nem tehetjük, nem érdemeljük meg. De a lelkük összetartozik. A férj ex-szeretője azóta férjhez ment, de nem találja a helyét a kapcsolatban, mert a férfire vágyik. A férfi a feleségével él, jól vannak, de a nőre vágyik. A feleség a másik férfire vágyik. A másik férfi a felesége mellől a nő után epekedik. A másik feleség pedig mindenféle pótcselekvéssel próbálja felhívni magára a férje figyelmét, mert pontosan érzi, hogy a férje nem boldog. Senki sem boldog.
Élhetne mindenki a szerelmével, a második feleségnek megadódott volna, hogy legyen egy olyan párja, aki csak rá figyel… Ehelyett él a Földön öt, lelke mélyén szomorú ember… Egy Brazil szappanoperában biztos happy end lenne… De ez az élet. A társas magányban élők lelkének a története.
